Nyitólap  |  Természeti környezet  |  Épített környezet
Épített környezet kategória
Nagy-Magyarország emlékmű. 1934. október 1-jén készült el az emlékmű, amelynek költségeit (25.000.-P.) a nagykanizsai születésű, Ausztriában (Salzburg) élő Schless István adományozta a városnak.
 
Aradi vértanuk szobrai 1998-ban döntöttek arról, hogy a Vasemberház udvarán az aradi tragédia 150. évfordulójára a vértanúknak emlékhelyet állítanak Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök mellszobrával együtt.
 
Alsóvárosi templom és kolostor Az alsóvárosi templom, hivatalos nevén Szent József plébániatemplom, a város legértékesebb műemléke. 1702-14 között épült a lebontott vár tégláiból a ferencrendi szerzetesek számára.
 
Első Magyar Általános Biztosító palota Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1857-ben ügynökséget létesített Nagykanizsán. A Csengery és Fő utca sarkán álló épületet 1913-14-ben építtették székháznak és bérpalotának.
 
Bogenrieder-palota A szecessziós építészet mintájául is szolgálhatna ez a gazdagon díszített ház, amely felrúgva a stílusbeli kötöttségeket, a rendkívüli élénkségével és formagazdagságával tűnik ki. Helyén egykor a Rózsa Szálló állt.
 
Felsővárosi templom (Jézus Szíve templom) Korábban a helyén temető állt, amit 1784-ig használtak. 1764-ben Nepomuki Szent János tiszteletére egy kisebb barokk temetőkápolnát emeltek itt, amit a piaristák gondoztak.
 
Honvéd kaszinó 1835-ben 60 taggal alapítottak egy szervezetet Kaszinó néven, aminek első elnöke Darás József volt. Az eklektikus saroképület tervezője Ludwig Schöne bécsi építész, kivitelezője Morandini nagykanizsai építész-vállalkozó volt.
 
Vasemberház: A város földesura építtette a XVIII.sz. közepén barokk stílusban. Eredetileg a Battyhány család vendégfogadója volt, késöbb a földszintjén üzleteket, emeletén lakásokat alakítottak ki.
 
Városháza A barokkos hatású Erzsébet teret nyugatról a Városháza háromszintes, szinte teljesen dísztelen épülettömege zárja. 1936-37-ben építették Hübner Tibor és K. Császár Ferenc tervei alapján helyi kisiparosok.
 
Medgyaszay Ház (volt Városi Filmszínház) Nagykanizsán a „mozizás” története 1896-ban kezdődött Hoffmann Soma úr és csodagépének megjelenésével. Az 1920-as évek közepén megkezdődtek az állandó kőszínház építési munkái.
 
Inkey kápolna 1768-ban épült, négykaréjos alaprajzú centrális barokk műemlék kápolna. Inkey Boldizsár, családjának talán legjelentősebb birtokszerzője emeltette.
 
Thúry György Múzeum: 1705-12 között épült a kanizsai vár tégláiból, a város legrégebbi háza. A Batthány család tulajdonát képezte, a kanizsaiak hercegi várként emlegették. Egyemeletes barokk épület boltíves kapuzattal és kváderezett földszinttel.
 
<<  | 1 2 3 4 5 >>